Fuvarozás

Hűtött áru szállítása biztonságosan, kedvező feltételekkel

hűtött áruk szállítása

hűtött áruk szállítása körültekintést és a megfelelő technika biztosítását igényli, hiszen ezek nélkül az áru minősége rövid időn belül csökken, sőt, akár az egészségre veszélyessé is válhat.

Amikor hűtött áru szállítása kerül szóba, akkor a legtöbb esetben élelmiszerre gondolunk, de természetesen lehet más is, mint például az egészségügy számára fontos készítmények. Mindegy azonban, hogy miről van szó, hiszen a lényeg ugyanaz: egy adott hőmérsékleten kell tartani az árut a szállítás teljes időtartama alatt. Ehhez speciálisan kialakított szállítójárműre van szükség, ami nem csak előállítani, de megtartani is képes az esetenként extrém alacsony hőmérsékletet is, mindezt pedig a lehető legnagyobb szállítási kapacitás megtartásával.

A kifejezetten erre a célra kifejlesztett hűtőkamionok azonban csak a nagy vállalatok számára megfizethetőek, és a fenntartásuk is meglehetősen költséges, ezért érdemesebb inkább megbízni egy erre szakosodott céget, amikor hűtött áru szállítására van szükség. Olyat találni, amelyik nem csak megbízható, de komoly referenciával és elegendő kapacitással is rendelkezik, nem egyszerű, de természetesen nem is lehetetlen, csak a megfelelő helyen kell kutatni utána.

Cégünk, a Szaki Trans Kft. közel harminc éve foglalkozik többek között hűtött áru szállításával is, és ez idő alatt meglehetősen nagy tapasztalatot szereztünk ezen a téren. Járműparkunk a legmodernebb követelményeknek is megfelel, a kapacitásunk pedig bőségesen elegendő ahhoz, hogy ellássuk a ránk bízott feladatokat. AZ Ön hűtött áruinak szállítása sem fog gondot okozni nekünk, és ha bennünket bíz meg ezzel, biztos lehet benne, hogy a célba érve tökéletes minőségben adjuk át a szállított termékeket. Keresse fel a honlapunkat a www.szakitrans.hu címen, és tudjon meg többet cégünkről, illetve tevékenységünkről!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és ránk bízná hűtött árui szállítását, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken: a +36-30-350-1400-as telefonszámon, vagy az info@szakitrans.hu e-mail címen!