Tájékoztatás

Almafa fajták nagy választékban!

almafa fajták

Az alma mindig is az egyik legnépszerűbb gyümölcsünk volt, hiszen önmagában is nagyon finom, de remekül használható kompóthoz, süteményekhez, sőt, még főételekhez is. Aki almatermesztéssel foglalkozik, bizonyára szembesült már vele, hogy mennyiféle kártevője van a különböző almafa fajtáknak. Védekezni sokszor nehéz ellenük, azonban nem lehetetlen. Faiskolánk kínálatában ugyanis több olyan almafa fajta is található, amik rezisztensek a legveszélyesebb kórokozókra, ugyanakkor jól termeszthetők hazai viszonyok között.

A rezisztens almafa fajták közül elsőként, augusztus második részében szüretelhető a hesztia. Nagy gyümölcsű, héja legnagyobb része hamvas, piros, húsa pedig roppanós, lédús, édes-savas. Nagyon finom frissen is, de aszalni és sűrítménynek is ajánljuk. Fája középerős növekedésű, lombja elterülő. A varasodásrezisztencia mellett nem fogékony a lisztharmatra sem és tűzelhalásra is ellenálló.

Az artemiszt szeptember első felében lehet szüretelni, középnagy gyümölcsei szép barnáspiros színben pompáznak. Húsa fehér, nem barnul, roppanós, íze pedig savanykás. Fogyasztása ajánlott frissen, de remek almalé és almachips is készíthető belőle. Varasodással, lisztharmattal szemben rezisztens, a tűzelhalás fertőzésnek virágai megfelelően, hajtásai jól ellenállnak.

A rezisztens almafa fajták közül a rosmerta a jonathanra emlékeztet, viszont sokkal gazdaságosabban termeszthető. Szüretelni szeptember második felében lehet a középnagy, sötétpiros gyümölcseit, melyek közepesen lédúsak, édes-savanykásak. Szintén varasodásrezisztens, de a lisztharmatra picit fogékonyabb.

A cordella október első dekádjában érik. Igen nagy, lédús, zamatos gyümölcsei vannak. A fa varasodással és lisztharmattal szemben ellenálló, a tűzelhalásra pedig a hajtása mérsékelten rezisztens.

Cégünk kínálatában ezen kívül megtalálhatók a toleráns MV-04, a rodonit és a karneol almafa fajták is, méghozzá kedvező áron. Ha felkeltettük érdeklődését, kattintson a www.baloghfaiskola.hu honlapra, ha pedig kérdése van az általunk kínált almafa fajtákról, keressen minket bizalommal a +36-30/361-0205-ös telefonszámon vagy az ujkigyosiaruda@gmail.com e-mail címen!