Tájékoztatás

Irodaház bérleti díj: mi mindentől függ?

irodaház bérleti díja

Irodára szinte minden cégnek szüksége van. Azonban az irodavásárlás nem mindig oldható meg, de szerencsére nem is feltétlenül kell ebben gondolkozni. Sok esetben kedvezőbb, ha a bérlés mellett döntünk. Ehhez természetesen alaposan át kell gondolni mindent és átnézni a lehetőségeket, valamint érdemes az árakról is tájékozódni. Az irodaház bérleti díjak terén ugyanis nagy a szórás, jelentős különbségek lehetnek. De mitől is függ pontosan az irodaház bérleti díja?

Természetesen alapvetően meghatározó a helyszín. Egy kisvárosban mindig alacsonyabb lesz a bérleti díj, de érdemes azt is számításba venni, hogy ezeknek a megközelítése is nehezebb. Egy belvárosi irodaház bérleti díja ugyan magasabb, de jobban meg is térül, hiszen várhatóan több ügyfél dönt majd a cég mellett a könnyebb elérhetőség miatt.

A helyszín mellett az iroda állapota, felszereltsége is befolyásolja az árat. Egy felújított iroda, illetve egy korszerű irodaház bérleti díja nyilvánvalóan több, viszont a munkavégzés is kellemesebb. Nem mindegy az sem, hogy klimatizált-e, hogy be van-e rendezve irodabútorokkal, esetleg még elektronikus eszközök, például nagyteljesítményű fénymásológép is rendelkezésre áll. Utóbbiak természetesen főként akkor előnyösek, ha egyébként nem rendelkezik velük a cég, és emiatt vásárolnia kellene.

Az irodaház bérleti díját az is befolyásolja, hogy pontosan mekkora és hány helyiségre van szükség, illetve mennyire hosszú távú a szándék. Ha csak néhány hónapra szeretnénk bérelni egy irodát, az fajlagosan valószínűleg magasabb költséggel fog járni, mintha aláírunk egy egy- vagy akár többéves szerződést.

Mint látható, az irodaház bérleti díja sok tényezőtől függ, ezért célszerű tájékozódni és árajánlatot kérni. Amennyiben Ön Budapest belvárosában szeretne irodát bérelni, látogasson el cégünk honlapjára, a www.franklinhaz.hu weboldalra, ahol bővebb információt talál az általunk kínált lehetőségről! Ha további kérdése merült fel, forduljon hozzánk bizalommal a +36 (1) 328 0960-as telefonszámon vagy az info@franklinhaz.hu e-mail címen!